Több mint 30 éve, 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy – a kézirat szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le, illetve jelölte meg dátummal a Himnusz kéziratát Csekén.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések rávilágítanak – jobb esetben tudatosítják is az arra fogékonyakban -, mennyi értékes kincse van tárgyi és szellemi kultúránknak, hogy mennyire tág is ez a fogalom: magyar kultúra. Beletartozik gyökereinktől, hagyományainktól kezdve Kölcsey Himnuszán át a hungarikumokig rengeteg minden és még annál is több… Gondolták volna, hogy – hivatalosan – része a tiszavirágzás, a bajai halászlé, vagy éppen a Fertő, a tradícionális hévizi gyógyászat, a szőregi rózsatő, a Zsolnay porcelán és kerámia?

A jeles nap alkalmából jómagam most néhány Vas megyei kulturális értékről szeretnék megemlékezni, egyben talán kedvet is hozni a velük való közelebbi megismerkedéshez. A válogatás szívközeli, mivel meggyőződésem, hogy azok a kulturális értékek igazán a mieink, amelyekkel bármilyen ok miatt szoros érzelmi kapcsolatban állunk.

A veleméri templom

Velemér, a kis őrségi falu kincse ez a román kori, kora gótikus templomocska. A belső falain látható falfestmények a legépebben megmaradt középkori freskóink. A valószínűsíthetően a 13. század 2. felében épült, egyhajós Szentháromság-templom különleges hangulatot áraszt, bármikor térjen is be ide a látogató. A legcsodálatosabb és mély szimbolikával bíró jellegzetességként minden évszakban és napszakban más és más freskórészletet világítanak be, egyben ragyogtatnak fel a beáramló napsugarak. Sőt, az egyes napfordulókkor még csak fokozódik ez a varázslat, amely csak a mai, a „szent”-ből kiszakadt ember számára az. Évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt természetes közege volt a létezésnek. Ahogy az épület tájolása is, égi és földi egységének magától értetődő egymásba olvadása. Szépség, szakralitás, csend… Aki ezt megélni vágyik, akár csak pillanatokra is, látogasson el Velemérre.

A cáki pincesor

Ha Velemben kirándulunk, és már kimerítettük a helyi látnivalókat, felkapaszkodtunk a Szent Vid-kápolnához, a hangulatos Kubát Hugó Emlékúton vagy egy másik lehetséges túraútvonalon felmásztunk az Írott-kőig és visszacsorogtunk a faluba, tegyünk egy alig fél órás sétát a cáki pincesorig! Utunk kertek, gyümölcsösök alatt visz, menet közben még szomjat is olthatunk a Hordómosó-forrásnál. A hangulatos gesztenyésben megbújó, zsúpfedeles pincesorhoz érve, miután kigyönyörködtük magunkat a pincék egyszerű, letisztult szépségében, ha az időjárás lehetővé teszi, heveredjünk le a fűbe, élvezzük a mesebeli nyugalmat, meghittséget! Őszi színkavalkádban vagy tavaszi üdezöldben különösen megkapó a látvány.

Weöres Sándor és költészete

„Ez a város születésem helye…. / ma a Perint habjával van tele, / úszik a híd, düledez a partfal, / ó bár oltalmazná ezer angyal” – írta Szombathely kapcsán a városunkban született és a Vas megyei Csöngén nevelkedett költő. Hogy mennyire oltalmazza, talán soha erősebben nem érezhető, mint amikor a tavaszi cseresznyevirágzáskor sétára indulunk az MMIK melletti rózsaszín tündöklésben, a japán cseresznyefasor alatt. Le is ülhetünk a nevezetes padra a költő mellé, nem messze amúgy a Weöres Sándor Színháztól. Még csak verseskötet sem kell a kézbe, a padon az iménti nevezetes sorok, a cica meg már csak a ráadás.

A felhasznált fotók forrásai:

https://civilhetes.net/ma-van-a-magyar-kultura-napja

https://kirandulastippek.hu/orseg/velemer-arpad-kori-templom

https://kirandulastippek.hu/koszeg-es-szombathely-kornyeke/caki-pincesor

https://www.nyugat.hu/cikk/viragzo_cseresznyefak