Tisztelt Szülők!

Köszöntöm Önöket az új tanév megkezdésekor. Az otthonmaradás segítéséhez fogadják tájékoztató anyagom. Kettős feladatot kell megoldanunk.

Egyrészt: egyre nyilvánvalóbb, hogy a járvány azon szakaszában vagyunk, amikor nem lehet teljesen bezárkózni, aki viszont tüneteket mutat, az semmilyen körülmények között ne menjen iskolába, közösségbe, másrészt meg kell oldanunk a tanulók felkészítését a tanév követelményeinek teljesítésére.

A hagyományos oktatás – a saját tanulóink véleménye alapján is – hatékonyabb, mint a digitális. Ezért a hagyományos fenntartására törekszünk. Ehhez az Önök felelősségteljes döntése – az otthonmaradással kapcsolatban – elengedhetetlen.

A járvány ismételt megerősödését leghatékonyabban a tünetet mutatók korai elkülönítésével lehet megelőzni. A szülőknek sokszor a tanulók otthontartásával kell számolni.

Ezzel egyidőben figyelembe kell venni, hogy továbbra is az idősebb emberek a legveszélyeztetettebbek a koronavírus-fertőzéssel szemben. Ha tehát otthon kell tartani a tanulót, akkor ne a nagyszülőkre bízzák őket.

Akár csak a többi iskolát, a miénket is szeptembertől kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató tanulók látogathatják. A járványhelyzet miatt fokozott a szülők és a tanárok, oktatók felelőssége.

Amennyiben a szülő a gyermeküknél tüneteket észlel, akkor gondoskodni kell a háziorvos értesítéséről, (A TANULÓNAK TUDNI KELL A HÁZIORVOSA TELEFONSZÁMÁT) majd az orvos utasításai szerint kell eljárni. Koronavírus-fertőzésre gyanúsnak kell tekinteni azt a tanulót, akinél a következő tünetek egyike fennál: köhögés, láz, nehézlégzés, hirtelen kezdődő szaglásvesztés, ízérzés zavar vagy hiánya, az alábbiakkal megerősítve fejfájás hidegrázás, izomfájdalom, orrfolyás fáradékonyság, hányás vagy hasmenés.

Ha a tanulónak otthon kellett maradni, akkor a háziorvos határozza meg, hogy mikor mehet közösségbe. A mostani ismeretek szerint két feltételnek kell teljesülni: a tanuló, akkor gyógyult, ha három napja láztalan, valamint az első tünetek óta eltelt tíz nap.

Iskolai szinten több előírást határoztunk meg. Az intézmény esetében is az elkülönítés az egyik fő megelőzési szempont, a másik pedig a maszk-használat szabályozása.

Ha az iskolában az oktató a fertőzés tüneteit észleli a tanulón, akkor az iskolai protokoll szerint elkülöníti a többi tanulótól.

Az osztályokban ajánlott a maszkhasználat, de nem kötelező.

Kötelező a maszk használata:

a folyosón, mert a különböző osztályok tanulói közel kerülnek egymáshoz;

elkülönítésnél, az iskolaorvosi rendelőben;

külső személy iskolában történő ügyintézése, vásárlása esetén;

a tömegközlekedési eszközökön.

Kérdés esetén keressék az osztályfőnököt vagy a kollégiumi nevelőtanárt, az iskola titkárságát vagy engem.

Kelt: Szombathely, 2020.08.29.

                                                                       Tisztelettel:

                                                                                          Hodvogner Csaba

                                                                                                 igazgató