Szeretett kollégánk, Németh Gábor tanár úr 2018. február 26-án csendesen elhunyt. Kihunyt egy lámpás, mely világított, s utat mutatott tanártársnak, diáknak. A lámpás fénye, melege azonban ott él szívünkben, s megannyi emlék, fontos pillanat idéződik meg lelkünkben, ha rá gondolunk.

Németh Gábor 1957-ben született Szombathelyen. Ifjúságától kezdve meghatározta életét a közösségért érzett felelősség és a kitartás. Élvonalbeli labdarúgóként először 1978-ban lépett pályára a Haladás játékosaként, 24 NBI-es mérkőzést játszott, csupaszív csapatember volt. Ugyanakkor a test edzése mellett fontosnak tartotta a szellem és a lélek kiművelését is, nem véletlen, hogy a pedagógus hivatást választotta.

1980-ban szerzett testnevelés-matematika szakos tanári diplomát a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, majd 1991-ben számítástechnika szakos tanári képesítést a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Szakmai igényességét jelzi, hogy gondot fordított ismereteinek bővítésére, az egyetemi végzettség megszerzésére is.

Tanári hivatásának gyakorlását 1986-ban egy kis Vas megyei településen, a pecöli általános iskolában kezdte, ahol másfél évtizeden át okította a kisdiákokat. Átadta nekik a sport és a matematika iránt érzett rajongását, illetve körükben kóstolt bele az osztályfőnöki munkába is.

A 2000-es évek elején a PTE Egészségtudományi Kar Szombathelyi Képzési Központjának oktatója lett, az informatika és a kutatásmódszertan kérdéseibe vezette be hallgatóit, emellett szakmai publikációkat is készített.

A nevelés-oktatás világában megszerzett tapasztalatokkal felvértezve érkezett iskolánkba 2010 szeptemberében. Matematikát tanított, de ennél sokkal többet adott diákjainak. Kitartásra, önmaguk meghaladására ösztönözte őket. „Ne elégedj meg önmagaddal, mert az ellustít!” – fogalmazta meg munkaszemléletének lényegét.

A szaktanári feladatok mellett osztályfőnökként is kivette részét a munkából. Különös kihívást jelentett számára, hogy egykori kiváló játékosként labdarúgó osztályokat irányíthatott. Következetességével, pozitív, ösztönző személyiségével kivívta diákjai tiszteletét, megbecsülését.

Kollégaként is maradandó nyomot hagy maga után. Emlékezni fogunk jellegzetes humorára, egyéniségére, mely a maga csendességével, visszahúzódásával is hatott mindannyiunkra, akik vele dolgozhattunk.

„Az emberi élet országútján nehézkes a haladás. Az ifjú még nagy energiával és lapos tarisznyával indul. Az évek azonban megtöltik a tarisznyát, nehéz, kényelmetlen hátizsákot akasztanak az ember hátára. Lassul a lendület, mind gyakrabban kell megpihenni. S míg az ifjú csak előre tekint, az érett személyiség mind sűrűbben tekintget hátra. Mit hagytam el? Vajon követnek-e? S egy adag emlékből új erőt merítve folytatja útját. Mert haladni kell.”

Kedves Gábor! Te a fenti szavakban találtad meg a választ arra a kérdésre, milyen is a jó tanár. Mi, akik itt maradtunk, tudjuk, hogy van kit követnünk, mert munkáddal, példáddal, személyiségeddel megmutattad az utat, melyet járnunk kell.

Nyugodj békében!