Kovács Róbert, iskolánk 11. EV (erdész-vadász) osztályos tanulója nem csupán a biológia- vagy a szakmai versenyek aktív résztvevője, hanem írói vénával is megáldott diák.

Tavaly és idén is szép sikereket ért el Egész éjen át című írásával. Az előző évben az SCI Ifjú vadászíró pályázaton szerzett 2. helyezést, idén pedig ugyanezzel a novellájával a Nimród folyóirat versenyén lett 1. helyezett. Az első helyezésért járó oklevelet és egyéb jutalmakat hagyományosan a FE-HO-VA kiállításon adják át a díjazottaknak, a beszámolónkat színesítő képek ott készültek, az elmúlt héten.

Gratulálunk Robinak, akiről tudjuk, hogy olvasni is nagyon szeret, a választott szakmájával kapcsolatos szépirodalmat, szakirodalmat egyaránt. Úgy tűnik, hogy ez és persze szókincse, fogalmazókészsége, kreativitása, ám mindenekelőtt a leendő hivatása és hobbija (véreb vezetés, versenyeztetés) iránti elkötelezettsége, fogékonysága akkor is gyümölcsözik, amikor irodalmi babérokra „tör”.

Kétszeresen is díjnyertes alkotását ITT olvashatják, olvashatjátok, Robi írással kapcsolatos gondolatait pedig cikkünk folytatásában.

„Hogy mit is jelent számomra pontosan az írás, az irodalom önmagában, arról hosszasan lehetne regélni, ám most csak néhány okra szorítkozom, csak a legfontosabbakat szeretném megemlíteni.

Ha ma az ember belenéz egy vadászati folyóiratba, a benne rejlő szépirodalomhoz, vadásznovellákhoz lapoz, rengetegszer borzad el, és összevont szemöldökkel csukja be az újságot, mert az írások modern hangvétele, a pongyola megfogalmazású mondatok tömege szinte mellbe vágja a konzervatívabb gondolkozású olvasót.

Nos, ez is oka annak, amiért az ember „plajbászt” fog, és papírt kezd koptatni a vadászősök, jó tollú erdődalnokok szerény utódaként. Minden jó, a nagy elődökhöz méltó, klasszikus stílusú és hangvételű írással képzeletbeli koszorút kíván akasztani a letűnt korok zöld kalapos embereinek fejfájára.

Szándékomban áll a természet iránti, már-már megszállottsággal felérő szeretetet az olvasó elé tárni, illetve a vadászat igazi szépségeit akár a laikusok számára is érthető módon formába önteni. Kedves „vesszőparipáimat”, a vadászkutyákat ugyancsak szeretném a nyájas olvasóval megismertetni: elvitathatatlan érdemeiket, csodás erényeiket, a velük való kemény munka örömmel learatott gyümölcseit.

Röviden mindezt jelenti számomra az írás… Örömmel tölt el, hogy amivel szívesen foglalkozom, az bizonyos körökben pozitív visszhangot kelt; kivívja a hozzáértők elismerését. Az utóbbi már csak hab a tortán, megkoronázása egy kedves időtöltésnek – egy fiatal, zöldfülű vadászíró tevékenységének.”