Jól döntöttek azok, akik a megszokott vasárnapi ebéd utáni ejtőzés helyett a virágkötő versenyt kiegészítő rendezvényen vettek részt iskolánkban. Ugyanis szó szerint és átvitt értelemben is királyi találkozó részesei lehettek, amelynek során több órát tölthettek együtt hajdani diákjainkkal, Király Gáborral és az ő „fele királyságával” (bocsi!) azaz feleségével, Zsanett asszonnyal.

A nevezetes esemény apropója az volt, hogy Gábor 100. válogatottsága alkalmából az MLSZ egy szép és tartalmas könyvet adott ki tiszteletére, és ennek dedikálására hívtuk meg hozzánk az ünnepeltet. Meglepetéssel is készültek a kollégiumi munkaközösség tagjai: a népszerű hálóőr eddigi sikeres és gazdag sportpályafutását bemutató „dicsőségfalat” készítettek (az ikonikus szürke mackónadrág egyike is látható többek között és Kapiller Ferenc jól sikerült portréjának a másolata is; az eredetit ajándékként vihette haza Gábor). Az adatokban és személyes emlékekben gazdag laudációt iskolánk igazgatója, Hodvogner Csaba mondta, aki egyben a Király-házaspárt annak idején – igaz, akkor még külön-külön – matematikára oktatta. Gábor megköszönte a méltatást, és egy személyes titkot is elárult: házasságuk előtörténete is fontossá teszi a számára ezt a helyet, ugyanis az első közelítő lépések, pontosabban tánclépések itt történtek meg Zsanett-tel az egyik mikulásbuli alkalmával. Az oldott, retró hangulat a tornacsarnokban is folytatódott. A dedikáció előtt az e sorokat jegyző faggathatta ki a színpadon – afféle kérdező tanári szerepben – a házaspárt. A végén örömmel nyugtáztuk valamennyien: póttétel nem volt. Csak egy jó délutánunk.

Smidéliusz Kálmán