Gólyanap

2015. augusztus 31-én első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal gólyanapot szerveztünk 9.-es diákjainknak. Célunk az volt, hogy megkönnyítsük számukra a középiskolába való beilleszkedést egy felszabadult, játékos-sportos délelőttel. Így már az első tanítási nap előtt megismerkedhettek leendő osztálytársaikkal, osztályfőnökükkel, szaktanáraikkal, továbbá új iskolájukkal és annak csupa zöld környezetével. Azt is megmutattuk, mennyire sokszínűek vagyunk: milyen természetközeli szakmákat oktatunk.

A nap eleji ismerkedős-beszélgetős köröket az egyes képzéseinkbe bepillantást engedő „akadályverseny” követte a park és az iskolaépület különböző helyszínein. Így arra is lehetőségük nyílt a „kicsiknek”, hogy választott szakjukon kívül a többi szakma szépségeibe, érdekességeibe is belekóstolhassanak egy-egy tréfás vagy épp komolyabb feladat erejéig. A programot vegyes csapatok sorversenyeivel zártuk a sportpályán.

A tikkasztó hőség és az újdonságok izgalma miatt ugyan új hermanosaink alaposan elfáradtak a nap végére, de úgy vettük észre, gólyanapunk kedvhozó hangolóként is segítette őket „túlélni” a középiskola kezdésének kisebb-nagyobb buktatóit.

Töpörtyűavató

Az egykor 9.-eseink bemutatkozására és a hermanos iskolaközösségbe való „hivatalos” beavatására életre hívott töpörtyűavatónkat az iskolai diákbizottság és a 12.-esek szervezésében 2015. október 15-én tartottuk. A 9.-es osztályok jelmezes, zenés-táncos produkcióit követően könnyed, vicces feladatokban mérték össze ötletességüket és ügyességüket a töpörtyűvé átkeresztelt „kisgólyák”. A délután programjának utolsó felvonása az eskütétel volt, majd a rendezvénynek nevet adó, alaposan felturbózott töpörtyűfalatok elfogyasztása következett. Az avatót a 9. EV osztály nyerte, de a másik három csapat (a 9. L, 9. DVi és 9. KP) is igazán kitett magáért. smiley

 

 

Töpörtyűavató 2015

TöpörtyűavatóAz egykor 9.-eseink bemutatkozására és a hermanos iskolaközösségbe való „hivatalos” beavatására életre hívott töpörtyűavatónkat az iskolai diákbizottság és a 12.-esek szervezésében 2015. október 15-én tartottuk. A 9.-es osztályok jelmezes, zenés-táncos produkcióit követően könnyed, vicces feladatokban mérték össze ötletességüket és ügyességüket a töpörtyűvé átkeresztelt „kisgólyák”. A délután programjának utolsó felvonása az eskütétel volt, majd a rendezvénynek nevet adó, alaposan felturbózott töpörtyűfalatok elfogyasztása következett. Az avatót a 9. EV osztály nyerte, de a másik három csapat (a 9. L, 9. DVi és 9. KP) is igazán kitett magáért. :)http://hermanszombathely.hu/node/741

Szerző: Herman Ottó Szakképző Iskola és Kollégium, 2015. november 11.

 

Esélyórák – Átértékeled?

A témához kapcsolódóan mindenekelőtt szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe az alábbi, remek videót, a Belga Az a baj című dalának „Átértékeled?” feldolgozását:

Az őszi szünet előtti héten a Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház kínálta lehetőség keretében több osztályunkban is (9. EV, 10. EV és 10. KP) ún. esélyórákat tartottunk az osztályfőnöki órákon. Az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ gyógypedagógusa, Tóthné Pintér Burus Adél lelkes és aktív közreműködésével megvalósult órákon megpróbáltuk diákjainkat szakértő jó szóval, képpel, hanggal, videóval „érzékenyíteni”: elfogadóbbá, toleránsabbá tenni a bármilyen akadályozottsággal élők (mozgás-, látás-, hallás- és értelmi sérült embertársaink) felé.

Azt gondoljuk, kiemelten fontos mind a téma, mind az e téren megvalósuló ismeretbővítés, szemléletformálás – minden korosztálynál, de a tizenéveseknél különösen, hiszen számukra sokszor saját maguk és kortársaik elfogadása is problémás és/vagy konfliktusokkal terhes. Bízunk benne, hogy az esélyórák – melyekből más osztálynál is tervezzük még a megvalósítást – az iménti területhez is pozitívan, segítően járulhatnak hozzá.

Mukics Zita
munkaközösség-vezető