Olykor eszméletlen jó, ha van egy hely, ahová el lehet vonulni. Ahol nem zavarnak, ahol senki sem lát. Ahol magam vagyok, és egy pillanat alatt elszáll minden gondom, bajom. Ez a hely nem más nekem, mint az erdő!

Most itt állok a „teljes nyugalom” felé vezető út bejáratánál. Úgy érzem, fel kell töltődnöm… Elindulok. A fák újra felöltötték zöld ruhájukat. A gyenge szellő a hajamba fúj. Csodálatos az idő. Minden újjáéledt: tavasz van. Elindulok a tölgyesben. Semmi sem zavar. Odavagyok az erdő csendjéért és nyugalmáért. Amikor itt vagyok, mindig magával ragad egy érzés, egy ösztön. Amikor gyerek voltam, és bemerészkedtem az erdőbe, akkor éreztem először. Az erdő csöndes, mégis hangos: csak észre kell venni. Hallom, ahogyan a harkály kopogtatja a fákat. A szajkó riasztja az erdőlakókat. Mókus keresztezi az utam. „Köszön”, majd továbbáll. Mintha valami szomszéd lenne, amikor hazatérek.

Olykor eszméletlen jó, ha van egy hely, ahová el lehet vonulni. Ahol nem zavarnak, ahol senki sem lát. Ahol magam vagyok, és egy pillanat alatt elszáll minden gondom, bajom. Ez a hely nem más nekem, mint az erdő!

Most itt állok a „teljes nyugalom” felé vezető út bejáratánál. Úgy érzem, fel kell töltődnöm… Elindulok. A fák újra felöltötték zöld ruhájukat. A gyenge szellő a hajamba fúj. Csodálatos az idő. Minden újjáéledt: tavasz van. Elindulok a tölgyesben. Semmi sem zavar. Odavagyok az erdő csendjéért és nyugalmáért. Amikor itt vagyok, mindig magával ragad egy érzés, egy ösztön. Amikor gyerek voltam, és bemerészkedtem az erdőbe, akkor éreztem először. Az erdő csöndes, mégis hangos: csak észre kell venni. Hallom, ahogyan a harkály kopogtatja a fákat. A szajkó riasztja az erdőlakókat. Mókus keresztezi az utam. „Köszön”, majd továbbáll. Mintha valami szomszéd lenne, amikor hazatérek.

A kedvenc lesemhez ballagok, ahonnan az egész völgyet belátom. Felérek, hátradőlök, és csak bámulok. Teljes összhangban érzem magam az erdővel. Nem érdekel semmi, nem foglalkozom a mindennapi gondjaimmal, csak a tájjal. Annyira belemerülök, hogy elnyom az álom… Amikor újra magamnál vagyok, már koromsötét van. Fogalmam sincs, mennyi lehet az idő. Lehet, hogy el kellene indulnom. Nem ismerem az éjjeli erdőt. Csak a csillagokból tudok tájékozódni. Hazafelé más erdőlakókkal találkozom: bagoly suhan el felettem, majd letelepszik egy öreg tölgy ágára. Nem emlékszem, hogy valaha láttam volna ilyen közelről. A tücskök ciripelése jelenti az esti muzsikát. Újra a sűrűben járok. Csak az orrom után megyek, az érzéseimre támaszkodom. Szerencsére jól működnek, és észreveszem, hogy végre az erdő szélére értem.

Olyan szép volt, nyugodt volt, jó volt! Úgy érzem, a teljes nyugalomban szárnyra kapnak a gondolataim. Mosolyogva baktatok hazafelé és arra gondolok, hogy ez egy csodálatos nap volt…

Molnár Melitta
Herman Ottó SZKI