A Folk Faktor megyei népművészeti versenyre február elején kapott felhívást a megye összes kollégiuma, köztük a mi kollégiumunk is. A három versenykategória – népmese, népdal, néptánc – közül a néptáncot választottuk.

A tájegység kiválasztásánál figyelembe vettem a felkészülési idő rövidségét, a jelentkező fiúk felkészültségét, a tájegységhez szükséges viselet meglétét (nem létét), és hogy lehetőleg helyi tánchagyományt vigyünk színpadra.

Így esett a választás a vasi söprűs, ügyességi-eszközös táncra és a gencsi verbunkra.

A fiúk sok munkájának és fegyelmezett magatartásának köszönhetően a versenyre felkészülten mehettünk.

A népművészetben természetesen lehetetlen sorrendet felállítani, nehéz volt összehasonlítani az előadásokat, hisz mindegyik más és más okból volt értékes.

Mindenki nyertese volt ennek a versenynek. Gratulálunk nem csak a helyezetteknek, de minden fellépőnek.

Felkészítő tanárként kissé elfogultan úgy érzem, hogy a Pernahajderek – felszabadult, vidám, jó előadással, a helyi tánchagyomány megjelenítésével, és azzal, hogy amatőrként, nem táncegyüttesben, hanem szinte alapképzés nélkül, a kollégiumban készültek fel –, az első helyezést is megérdemelték volna.

Természetesen örülünk az előkelő második helyezésnek is és köszönjük az azzal járó nagy értékű jutalmat.

Gratulálunk a rendező kollégiumnak a verseny sikeres lebonyolításáért.Köszönjük kedvességüket, a vendéglátást és a kollégium bemutatását.

Szombathelyi Hajnalka
nevelőtanár