Töpörtyű-avatás

Lufiborotválás, paprikaevés madzagról, pudinglapátolás, hangutánzás – többek között ilyen mókás feladatokat kellett megoldaniuk a Herman Ottó Szakgimnázium 9. osztályos diákjainak. Emellett természetesen az osztályok közös tánca és bemutatkozása sem maradt el az idei „töpörtyű-avatáson”.

Komoly hagyományai vannak a Herman-iskolában a legkisebbek, azaz a töpörtyűk avatásának. A 9. osztályosok már szeptemberben elkezdik a felkészülést a játékos próbatételre. A szertartás fontos része, hogy csatakiáltást, zászlót kellett készíteniük az osztályoknak, emellett egy táncos produkciót is be kellett mutatniuk a felsősökből álló zsűri előtt.

Az erdész-vadász osztály egy bajor tánccal készült, amely a maximális pontszámot kapta a zsűritől.

Sámson Dóra Adrienn – tanuló, Herman Ottó Szakgimnázium

A ruhákat úgy szereztük be, hogy én például kölcsönkértem, a fiúk beöltöztek saját ruhákból, a tánc koreográfiát egy video alapján állítottuk össze, és be is gyakoroltuk, és szerintem jó lett, nekünk tetszik.

Az osztályok a legkülönfélébb produkciókkal készültek, volt, aki bennszülött táncot adott elő, míg volt aki egy orosz néptánckart próbált utánozni. A töpörtyűknek számos próbatételt kellett teljesíteniük, a feladatok között például a kefírevés is szerepelt.

Posár Judit – tanár, főszervező, Herman Ottó Szakgimnázium

Nálunk a kicsiket töpörtyűnek nevezzük, ez az egyik oka, hogy töpörtyűavatónak hívjuk, a másik meg az, hogy a gyerekek az avatás végén, mikor az ünnepélyes fogadalmat teszik le, akkor kapnak egy ilyen kis kenyér szeletkét, amin van töpörtyű is és egyéb finomságok. gumicukortól egészen a csiliig, így igazi próbatétel ezt mind megenni.

A Herman-iskolában közel száz elsős diák kezdte meg ezt a tanévet. Öt osztályban öt szakon tanulnak az erdész-vadászok, a környezetvédők, parképítők, virágkötők, dísznövény-kertészek és a focisták.

Forrás: http://www.tvszombathely.hu/hirek/toportyu-avatas-20171020

 

Forrás: 
Szombathelyi TV
Szerző: 
Büki Zoltán
Tags: 
Aditional options: