Bemutató

Hamburg

Hamburg Szabad és Hanzaváros (német nyelven Freie und Hansestadt Hamburg, alnémet nyelven Hamborg) Németország második legnagyobb városa, a szövetségi köztársaság egyik önálló városállama, a hamburgi városrégió központi települése. Hamburg az Európai Unió legnagyobb olyan városa, amely nem egy tagállam fővárosa. A városnak mintegy 1,8 millió lakosa van, további 750 000 lakos él az agglomerációban. Rotterdam és Antwerpen után Európa harmadik legnagyobb forgalmú kikötővárosa, ezért Németországban a Világ Kapuja néven is ismerik.

Hamburg Németország északi részén, az Elba folyam hatalmas tölcsértorkolatának kezdetén, a nyílt tengertől 110 kilométernyire délkeletre fekszik.

Hamburg legnagyobb folyója az Elba. A Csehországban eredő folyam a városba már majdnem egy kilométer szélesen érkezik. Az Elba a hanzaváros déli határában kettő nagy (Északi- és Déli-Elba) és több kisebb ágra szakad szét. A kikötővidék folyamatos terjeszkedése már megszüntette a folyóágak természetes állapotát, a partokon szárazdokkok, rakpartok és gyárak épültek. A folyamot gátakkal szabályozták és a kikötőtől a tenger felé tartó szakaszon folyamatosan kotorják, hogy a konténerszállító hajók számára szükséges 16 méteres mélységet fenntartsák. Jelenleg tervezik a folyó vízmélységének 17,4 méterre növelését.[3] Az Elbán át érkező északi-tengeri árapály jelenség is érzékelhető a városban. A dagály- és apályszintek közötti különbség 3,64 méter.

Az Elba egyik apró északi mellékfolyója az Alster. A folyócskát torkolata előtt kevéssel két mesterséges tóvá duzzasztották. A nagyobbik a Külső-Alster (Aussenalster), míg a városközpontban fekvő a Belső-Alster (Binnenalster) nevet kapta. Az Alster belvárost átszelő ágait csatornákká építették ki. Hamburgot számtalan kanális, apró csatorna, és vizesárok szeli át, melynek következtében a hanzaváros a világ hidakban talán leggazdagabb települése. Több mint 2500 híd van a városban, amivel megelőzi Amszterdamot (1200 híd) és Velencét (400 híd) is.

Hamburg mérsékelt égövi óceáni éghajlatú város, ezért egész évben gyakori a csapadék és kicsi a hőingás. A nyár viszonylag hűvös. A legmelegebb hónap a július, amikor 17,3 °C az átlaghőmérséklet. 2006. július 6-a volt a város történetének eddigi legmelegebb napja, akkor 38,5 °C-os hőséget regisztráltak.[6] A hűvös nyarakat enyhe telek követik, januárban is 1,3 °C az átlagos hőmérséklet. A bár gyakori, de nem sok csapadék egyenletesen oszlik el az év hónapjai között; sokéves átlaga 774 milliméter. December legesősebb, február a legszárazabb hónap.

A nap májusban süt a legtöbbet (átlag 220 órát), a legkevesebbet pedig decemberben, amikor csak átlag 28 órára bújik elő. A hamburgiak évente átlagosan 1630 órán át élvezhetik a napfényt.

Hamburgban télen és ősszel igen gyakori a köd. A téli félévben rendszeresen csapnak le az Északi-tengerről érkező orkánok, amelyek az Elba vizét visszaduzzasztva árvízzel fenyegetik a környéket.

810-ben Nagy Károly templomot építtetett az Alster és a Bille közötti területen. A Szent Péter templomtól délre hamarosan (832-re) felépült a szomszédos törzsek elleni védekezésül szolgáló, Hammaburg nevű erődítmény is. Falai 15 méter szélesek és 5 méter magasak voltak. 831-ben Jámbor Lajos megalapította a püspökséget. A 983-ban kitört felkelések, illetve a vikingek támadásai elpusztították az erődöt, ám a kialakuló város fejlődését ez sem vetette vissza jelentősen. 1037-ben elkezdődött a Marienkirche építése. A város területe is bővült, egyre újabb várfalak épültek a környéken. A felvirágzó városnak és a meginduló polgárosodásnak egyáltalán nem örültek a környék feudális urai, akik többször is megkísérelték a város megadóztatását.

1066-ban a környéken élő szláv törzsek szövetsége indított támadást a város ellen. Az épületeket felgyújtották, lerombolták a templomot és a lakosság nagy részét lemészárolták. A püspök Brémába menekült, ezzel Hamburg elveszítette egyházi előjogait a mai Észak-Németország területén. A várost meghódító Kruto 1090-ig uralta a vidéket. 1164-ben a várost uralni akaró III. Adolf holsteini gróf új erődöt építtetett Hamburg mellett, hogy a város feletti befolyását megerősítse. A város grófoktól való függetlenségéért folytatott küzdelem 1189-ben dőlt el. Barbarossa Frigyes azzal hálálta meg a hamburgiaknak a szentföldi keresztes háborúhoz nyújtott segítségét, hogy szabadságlevelet adott a városnak. A szabadságlevél nem csupán a feudális uraktól függetlenítette a várost, de lefektette Hamburg mindmáig kitartó gazdasági alapjait is:

A vámmentesség mellett Barbarossa megtiltotta, hogy a város 15 kilométeres körzetében újabb vár épüljön, engedélyezte a hamburgiaknak, hogy hajóépítéshez fát vágjanak anélkül, hogy díjat fizetnének a földesuraknak, halat fogjanak a folyóból és nagy testű állatokat tartsanak. 1214-ban a Hamburgtól északra elterülő régiót a dánok hódították meg, akik helytartót küldtek a városba. 1222-ben a város alávetette magát a dánok felett győzedelmes IV. Adolf grófnak, aki feudális előjogainak érvényesítése helyett a város gazdasági fejlesztésére törekedett. Szabad utat engedett a kereskedelemnek: kereskedelmi kamarák és kereskedőházak jöttek létre, fejlődött a kézművesipar és a sörfőzés. 1240-től megerősítették a város falait, ekkor épültek meg azok a falak és kapuk, amelyek a 19. század elejéig a város határait jelölték. Ebben az időben erősödtek meg városi vezető osztályként a kereskedők. Hamburg egyre közelebb került a Hanza-szövetséghez is. 1255-ben valutareformot hajtottak végre, hogy megkönnyítsék a kereskedelmet a Hanzát vezető Lübeckkel. 1270-ben lépett életbe a polgári és büntetőjogot lefektető Ordelbook (magyarul: Rendeletek könyve). 1284-ben a település ötöde leégett egy tűzvészben. 1286-ban a Szász-Lauenburg hercegek átengedték az Elba torkolatában álló O-szigetet a városnak. A szigeten világítótornyot építettek a hajózás segítésére. 1292-től működik a törvényeket hozó városi tanács. A Hanza-tagságnak köszönhetően Hamburg kiterjesztette hatalmát a város környékén. Felvásárolták az Alster folyó vidékét és több falut az Elba mentén.

1350-ben a pestis 6000 ember halálát okozta a városban. A felvirágzó kereskedelmet az egyre terjedő kalózkodás nehezítette, sőt a kalózok szervezetbe tömörültek Vitális Testvérek néven, amelyet ráadásul a Hanzával ellenséges dánok a maguk céljára felbéreltek. 1400-ban a város hajóhadat indított Klaus Störtebecker kalózvezér legyőzésére Helgoland szigetére, majd két évvel később Gödeke Michelst akasztották fel a városban. Az északi-tengeri kalózkornak 1525-ben alkonyult be végleg, amikor elfogták Klaus Kniphofot, az utolsó helgolandi kalózvezért.

A 15. században a környékbeli feudális urak megerősödtek, és egyre jobban szorongatták az addig privilégiumokat élvező városi polgárságot. 1450-ben először jelölték meg bójákkal az Elba hajózóútját. 1497-ben megnyílt Németország első nyilvános könyvtára, 14 évvel később az első hamburgi nyomda.

A vallásháborúk kora

A reformáció elemi erővel alakította át a város életét. A reformáció különböző áramlatai törtek be Hamburgba, míg végül 1529-ben a város evangélikus lett. A spanyolok által Hollandiából elüldözött reformátusok 1567-ben Altonában telepedtek le. 1558-ban megnyílt az első börze (Németország első börzéje). 1600 körül érkeztek az első Spanyolországból és Portugáliából elűzött zsidók. A hanza a vallási háborúk és az Atlanti-kereskedelem előtérbe kerülése miatt elveszítette jelentőségét. Hamburg évtizedeken át a skandináv nagyhatalmak és a német birodalmi politika mezsgyéjén próbálta meg elkerülni a nagyobb válságokat. A harmincéves háború alatt Hamburg gazdasága hanyatlott. 1619-ben alapították a Hamburgi Bankot, amely lehetővé tette, hogy betétesei egymás között készpénz nélkül üzleteljenek. 1767-ben megalakult az első vagyonbiztosító, a Hamburgi Tűzpénztár.

Hamburg a 18. században

Ebben a században a város a nyugodt fejlődés útját járta. 1712-ben életbe lépett az ún. első Alkotmány. 1716-ban Hamburg kereskedelmi szerződést írt alá Franciaországgal. 1737-ben jött létre az első német szabadkőműves páholy, a Loge d'Hambourg. 1749-ben megalapították a tengerészeti főiskolát, majd 22 évvel később a kereskedelmi főiskolát. 1769-ben Hamburg szabad birodalmi városi rangot kapott. 1675-ben a város tehetős polgársága megalapította a napjainkig működő Hazafias Egyesületet, amelynek célja a művészek és tudósok támogatása. 1770-ben vezették be az általános adókötelezettséget, az ún. fejadót. A század végére a város lélekszáma túllépte a 100 000 főt.

Újkor

Napóleoni háborúktól az egységes Németországig

A napóleoni háborúk idején a várost erősen sújtotta a britek blokádpolitikája. Kikötőjének jelentősége miatt 1806-ben a franciák bevonultak Hamburgba és 8 éven át megszállva tartották. Bár harcok nem folytak a városban, a francia katonaság ellátásának költségei jelentős terhet róttak a polgárságra. A megszállás idején 130 ezer fő lakott Hamburgban, ami 1860-ra 300 ezerre emelkedett. 1815-ben szabad várossá nyilvánították. Az 1712-es alkotmányt újra életbe léptették, de az állam és az egyház szétválasztását előíró törvényt már nem változtatták meg, és a francia állami adminisztráció szerkezetén sem változtattak. Új szellemi áramlatok jelentek meg Hamburgban és terjedtek szét a német nyelvterületen, mint a polgári demokrácia, nacionalizmus és a munkásmozgalom. A várost vezető nagypolgárság elfogadta Bismarck és Poroszország vezető szerepét a német egyesítésben. A városállam Poroszország szövetségese lett, bár 1866-ban a Habsburg-porosz béke a város semlegességét írta elő.

Az egységes Németország bukásáig

1867-ben Poroszország része lett. A egyesülő Németországban Hamburg kulcsszerephez jutott: ipari központ és Bréma mellett a gyarmatosítás egyik kiindulópontja lett. A város hatalmas tömegeket vonzott, egész családok költöztek a hanzavárosba. Az egyesítéskor még a város határán kívül eső falvakat körülnőtte a város. 1894-ben Barmbek, Eilbek és Eimsbüttel településeket Hamburghoz csatolták, területükön új városrészeket építettek. Az 1867-es 300 000 fős népesség 1914-re 1 millióra nőtt.

Sztrájkoló kikötői munkások, 1896

A városba áramló embertömeget a kikötői építkezéseken, hajógyárakban és a gomba módra szaporodó ipari üzemekben foglalkoztatták. A rohamosan növekvő kikötői forgalom számára ekkor nyitották meg a Wilhelmsburg szigeten épült új dokkokat. Ebben az időben Hamburg sokat profitált a Császári Haditengerészet jelenlétéből. A városi kikötőhöz köthető iparból elsősorban a nagypolgárság hatalma növekedett. Az ipari munkások élet- és munkakörülményei azonban továbbra is igen rosszak voltak. A rossz egészségügyi állapotok miatti kolera és a szociális feszültségek miatt időről időre kirobbanó erőszakos sztrájkmozgalmak is áldozatokat követeltek. Hamburg a német munkásmozgalom egyik központja lett.

Hamburg kikötőjében nem csak az áruforgalom volt jelentős; rajta keresztül indult Amerikába az európai kivándorlók 10%-a, mintegy 5 millió ember. Ezt csak Bréma forgalma tudta felülmúlni. Az első világháború alatti brit tengeri blokád tönkretette a virágzó kereskedelmet. Negyvenezer hamburgi halott maradt a háború csataterein, miközben a városban éhínség uralkodott. A háború végén a város irányítását a szociáldemokraták vezette katonai- és munkástanács vette át. 1919 tavaszán a szabad választásokon a szociáldemokraták győztek, de a városban továbbra is nyugtalanság honolt.

1919 nyarán diáklázadás, 1923 októberében pedig kommunista hatalomátvételi kísérlet játszódott le. A gazdasági világválság idején növekedett meg a nácik népszerűsége. Az NSDAP hatalomátvétele után a város szenátusát feloszlatták, a polgármestert pedig megfosztották hivatalától. A közigazgatási átszervezés során Hamburg megőrizte önállóságát. 1937-ben a város területét a környező kis települések beolvasztásával megnövelték.

A második világháború alatt a város ipari létesítményei és kikötője miatt az angolszász hatalmak légiháborújának egyik fő célpontja lett. Az 1943 augusztusában zajló terrorbombázásban (Gomorrha-hadművelet) kb. 40 000-en meghaltak, mintegy 1 millió ember otthona semmisült meg. A város épületeinek mindössze 20%-a maradt sértetlen. 1945. május 3-án brit csapatok harc nélkül megszállták a várost.

Hamburg 1945-ben romokban hevert. A bombázások során csaknem teljesen megsemmisült a városi infrastruktúra. A brit megszállási zónába került hanzavárost az 1946. május 15-én tartott népszavazáson elfogadott új alkotmány alapján önálló városállammá szervezték, majd október 13-án megtartották az első szabad választásokat, amelyet a szociáldemokraták nyertek meg. 1949-ben Hamburg az újonnan megalakított NSZK önálló tartománya (és legnépesebb városa) lett. Az 50-es évek német gazdasági csodája újjáélesztette a város iparát és kereskedelmi kikötőjét. Ezekben az években Hamburg vált Németország külkereskedelmének első számú központjává. A kereskedelem mellett a város lett a német média egyik fellegvára. A lerombolt belváros helyét modern épületek foglalták el, ekkor készültek el a város látképét a mai napig meghatározó toronyházak. 1962-ben a hatalmas károkat okozó Hamburgi szökőár 300 ember halálát okozta. A hetvenes években a kikötő környékén indultak nagyszabású beruházások. Ekkor épült a Köhlbrandbrücke és az Új Elba-alagút. A kikötő a 80-as években átalakult. Az Elba szigeteit nagy területű konténerterminálok foglalták el, amelyeknek a terjeszkedése a mai napig tart. Ezzel egy időben a belváros peremén épült vámraktárakat egyre kevesebbet látogatták a kereskedelmi hajók. A városrész felélesztésére a szenátus HafenCity néven reorganizációs projektet indított útjára. A Hidegháború befejeződése a kikötő újabb növekedéséhez vezetett, mivel Hamburgon keresztül bonyolódik a tengerpart nélküli közép-európai országok tengeren túli kereskedelmének jelentős része.

Lélekszám

Hamburgnak 1,7 millió lakója van. Körülbelül ugyanennyi lakója volt a városnak a második világháború idején is, ám a háborús évek alatt közel 400 000 fővel csökkent a hanzaváros lakossága. A háborút követő gazdasági fellendülés éveiben 1,85 millió főre ugrott a népesség, majd az 1986-ban bekövetkező 1,57 milliós mélypont óta apróbb visszaesésekkel évről évre többen élnek a város határain belül.

A hanzaváros legjelentősebb vallási csoportja a polgárok 26%-át tömörítő evangélikus egyház. Az ún. nyugati tartományok között Hamburg az egyetlen, ahol a lakosság abszolút többségét alkotják a nem hívő polgárok. Az önmagukat vallástalanként meghatározók száma évről évre enyhén növekszik, összlakosságon belüli arányuk 2004-ben 52% volt.

Etnikumok

A város lakosságának 85%-a német állampolgár, míg a külföldiek aránya 15%, amely negyedmillió embert jelent. Közöttük legtöbben a törökök (60 000), a lengyelek (20 000) és a szerbek (18 000) vannak. Hamburgban él Németország legnagyobb afgán közössége, 14 000 fő. Jelentős még az irániak, portugálok, görögök, ghánaiak, oroszok, olaszok, amerikaiak és a kínaiak száma, 40-nél több ország polgára él a hanzavárosban.  Ha a már német állampolgárságot kapott külföldieket is számoljuk, akkor a külföldiek aránya 26,8%, a 18 év alattiak körében 45%.  


Bréma

Bréma (németül Bremen, hivatalosan Freie Hansestadt Bremen), azaz Bréma Szabad Hanzaváros Németország északnyugati részén fekszik, Bréma tartomány székhelye, egyike annak a három városnak, amelyek szabad tartománnyal rendelkeznek (a másik kettő Berlin és Hamburg). Népességét és területét tekintve is Németország tizedik legnagyobb városa. Jelentős tudományos és kulturális centrum, kikötői révén pedig Németország tengerentúli kereskedelmének egyik meghatározó központja. A Bréma-Oldenburg európai városrégió domináns települése, lakossága vonzáskörzetével együtt 2,37 millió fő

Bréma Németország északnyugati részén fekszik, az Északi-tenger partjától 60 kilométernyire. Területe 25 kilométer hosszan és 1–6 km szélességben húzódik a Weser folyam mindkét partján. A város déli területei a Weser melletti marschokon terülnek el, míg az északi negyedek a geest domboldalaira kapaszkodnak fel.

A korai középkorban a Weser körüli magaslatok vihardagályoktól védett pontjain apró falvak létesültek. Ezek nevei közül csak az alexandriai Ptolemaiosz által említett Phabiranum neve maradt fenn. Bréma nevét először 782-ben, Nagy Károly egyik oklevelében a kereszténység észak-európai terjesztése kapcsán említik. 788-ban megalapították a brémai püspökséget, és ebben az időben épült meg az első fatemplom is, melynek feladata a környékbeli szászokkal szembeni védekezés miatt a város megerősítése is volt. Az új templomot Willehad püspök Szent Pál apostolnak szentelte, annak kulcsát pedig a város címerére helyezte.

A város kedvező fekvésének köszönhetően kezdetektől fogva a fríz tengeri és folyami kereskedők telephelyéül szolgált. A város kereskedelmi jelentősége egyre növekedett és egyre több környékbeli paraszt hagyta el szülőhelyét, hogy Brémában kereskedelemmel foglalkozzon.

A 9. században Bréma már érseki székhely. A fatemplomot 853-ban lebontották és helyében már kőből épült fel a Dóm. Az egyre erősödő viking támadásokkal szemben a várost megerősítették. Bréma ellen tudott állni a 913 nyarán bekövetkezett magyar támadásnak is. 965. augusztus 10-én az érsek vásártartási, pénzverési és vámszedési jogot kapott.

1260-ban Bréma a Hanza kereskedőszövetség tagjává vált. Először 25 év múlva zárták ki Hanzából, miután a város kereskedői súlyosan megsértették a hanzavárosok wismari gyűlésén a norvégok ellen kimondott blokádegyezményt. Bréma nem profitált a Keleti-tenger és a Baltikum felé gyorsan fejlődő kereskedelemből, ellenben érdeke lett volna az észak, nyugat és dél felé kapcsolatokat létesíteni. Ezt az érdeket sértette a Keleti-tengeri városok által erőltetett blokád. A 12. században Bréma elnyerte függetlenségét az érsektől, 1300 körül pedig megépült a városfal. 1358-ban a Weser parti város másodszor is a Hanza kereskedőszövetség tagjává vált, de 1427-ben a kereskedelmi szabályok újbóli megsértése miatt ismét kizárták.

1532-ben tört ki a „104-ek felkelése”. 1530-ban forradalmi nyugtalanság lett úrrá Brémán, amely a város falaitól keletre lévő Bürgerweide legelő használata körüli vitákban robbant ki. A reformáció eszméit magáévá tevő tömegmozgalom dühe először a szolgáját meggyilkoló Német Lovagrend nagymestere ellen fordult. A város polgárai fenyegetésekkel elérték, hogy a város irányításában egy 104 tagú választott tanács is részt vegyen. A tömegharag elől a katolikus elöljáróság Verdenbe menekült, a Dómban ezek után református szertartásokat vezettek

A Weser folyó medre a középkor folyamán fokozatosan feltöltődött, elfajult, mindenfelé homokpadok, zátonyok keletkeztek. A hajóút mélysége Bréma és Vegesack között mindössze egy méterre csökkent. A város ezért holland mérnököket bízott meg, hogy Brémától 10 km-re északra Vegesacknál egy új, mesterséges átrakó kikötőt építsenek. Ez lett Németország első mesterséges kikötője. Az új kikötő négy év alatt épült meg és 1623-ban nyílt meg a hajóforgalom számára. A város bekapcsolódott a transzatlanti kereskedelembe is, az első hajó 1783-ban érkezett az Amerikai Egyesült Államokból. Az atlanti kereskedelem felfutásával egyidejűen a Weser medrének elfajulása már a vegesacki kikötőt is elérte, ezért 1798-ban újabb mesterséges kikötőt kellett megnyitni, 30 kilométernyire északra Brake városka mellett.

1811-1814 között Napóleon csapatai megszállták a várost. Brémát Franciaországhoz csatolták. A háborús évek alatt a brit tengeri blokád miatt a tengeri kereskedelem megszűnt. A brakei kikötő sem oldotta meg a hajózás problémáit, ezért a városállam 1827-ben területet vásárolt a Weser torkolatában, ahol megalapították Bremerhaven kikötővárost.

A 19. század második felében indultak meg a városnak és környékének nagyszabású infrastrukturális beruházásai. 1849-ben megnyílt a Művészcsarnok. 1855-ben Hannover felől a vasút elérte a várost és megnyílt a főpályaudvar. 1876-ban a városháza és a Bürgerpark között megnyílt a mai villamos elődje, a lóvasút. 1875-ben Ludwig Franczius lett Bréma építési igazgatója. Terveket készített a Weser-folyó hajózhatóvá tételére. A következő 20 évben hatalmas vízrendezési munkálatok zajlottak a város környékén. 1888-ban Bréma csatlakozott a német vámunióhoz. Ezzel egy időben megnyílt a korszak legnagyobb mesterséges kikötője, az Europahafen. Két évre rá az első villamosok kezdték meg üzemüket. 1899-ben megnyílt a második szabadkikötő (Überseehafen), 1911-ben az ipari kikötő. Bréma a gyarmati kereskedelem kapuvárosa lett. A város fejlődését derékba törte az első világháború. A város akkori 460[3] gőzhajójából 60 azonnal elveszett, a maradék semleges országok kikötőjében rekedt. A háború alatt a munkásság körében egyre növekedett az elégedetlenség. 1918 elején a városban erőszakos sztrájkmozgalom bontakozott ki.

1918. december 8-án a német császárság összeomlott, Brémában a vállalkozók által támogatott Friedrich Adolph Vinnen hajómágnás szerezte meg a hatalmat. Uralma alatt zűrzavar lett úrrá a városon. 1919 januárjában a városháza erkélyéről kikiáltották a Brémai Tanácsköztársaságot. Pénzügyi összeomlás és zűrzavar következett. Január végén „rendcsinálás” céljából a városba küldték Wilhelm Gerstenberg tábornok csapatait. Utcai harcok kezdődtek a tanácsköztársaságot védő munkásság és a hadsereg között. A február 8-áig tartó harcokban 24 katona és 28 munkás[4] életét veszítette. 1920 óta működik a városi rádió és a repülőtér. 1920 után Brémát súlyosan érintette a német gyarmatok elvesztése. A hajóforgalom visszaesett, majd a nagy gazdasági világválság idején az ipar is hanyatlott. A városi munkásság egyre inkább a szociális biztonságot ígérő szélsőjobb és szélsőbal irányába fordult, radikalizálódott. 1930-as évek elején több jelentős utcai tömegverekedés tört ki a kommunisták és a náci párt támogatói között.

1941–1945 között a szövetséges légierő 167[5] bevetést intézett a Weser parti nagyváros ellen, mely során megsemmisült az ódon városközpont nagy része, a hajógyárak, kohók és vámraktárak szinte mindegyike. 1945. április 19-én a 2. brit hadsereg elérte Brémát és megadásra felszólító ultimátumot[6] intézett a védőkhöz. A német helyőrség ellenállt. Április 22-én a britek támadásba lendültek és elfoglalták a délkeleti elővárosokat. Április 24-én a brit támadás elérte a belvárost, ahol a heves német ellenállás miatt sok áldozattal járó utcai harc bontakozik ki. Április 26-án este a német helyőrség letette a fegyvert. 1945. augusztus 1-jén Brémából kivonult a brit hadsereg, a megszállói feladatokat az amerikaiak vették át.

1946-ban Bréma az újonnan megszervezett Bréma Szabad Hanzaváros tartomány fővárosa lett. A városban a helyreállítás gyorsan haladt. Az 1950-es évek gazdasági csodája idején Bréma Németország egyik legdinamikusabb városává vált. 1953-ban a városháza mellett felállították a brémai muzsikusok szobrát, mely azóta a város egyik jelképe lett. 1961-ben a Weser bal partján megnyílt a harmadik szabadkikötő (Neustadter Hafen). A kikötőtevékenység mellett egyre inkább meghatározóvá vált a magas hozzáadott értéket képviselő áruk, szolgáltatások előállítása. 1970 óta működik a városi egyetem. 1985-ben Brémában épült meg az első Ariane–2 alkatrész.

1993-ban a forgalom visszaesése miatt a város bezárta régi szabadkikötőit (az Europahafent és az Überseehafent). Helyükön 1999-ben elkezdődött az új brémai városközpont építése. Az Überseestadt projekt jelenleg Európa legnagyobb, folyamatban lévő városrész-rekonstrukciós programja. 2001-ben a brémai városházát az UNESCO a világörökség részének ismerte el.