Malacavató, Hubertusz-nap

(A 2007. november 06-án megrendezett Hubertusz-napi ünnepi rendezvényen elhangzott beszéd rövidített szövege.)

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a XX. alkalommal megrendezett Hubertusz-napi „Malacavatón” megjelent vendégeinket:

November 03-a már sok-sok évszázad óta Szent Hubertusznak, a vadászok, mészárosok, erdészek és lövészcéhek védőszentjének ünnepe. Iskolánkban ez időtájt már XX. alkalommal avatjuk vadásztanulóvá kilencedikeseinket, az úgynevezett „Malacokat”. Lássuk röviden, hogy ki is ennek a szép hagyományunknak a névadója, mit tudunk Szent Hubertuszról?

Bár az akkori időből meglehetősen kevés írásos forrás maradt ránk, s azok egy része is ellentmondásos, annyi mindenképp tudható, hogy Hubertusz a VII. század közepén született – a források többsége szerint 658-ban – Aquitánia hercegének fiaként. A gyermekévek után Pépins von Héristal udvarába került, itt ismerkedett meg a vadászattal, s ekkor szerette meg ezt az életformát is. Később feleségül vette Floribandét, Löwen grófjának lányát, aki azonban gyermekágyi lázban meghalt. Hubertusz az erdők magányában, fékevesztett vadászatokban kereste a feledést, nyugalmat azonban nem talált. Egyszer nagypénteken is kiment vadászni, s ekkor állítólag egy belső hang – a későbbi ábrázolások szerint egy látomás, az agancs szárai között keresztet viselő szarvas – sugallta neki, hogy menjen Lambertus püspökhöz, s Ő majd kinyilatkoztatja Isten akaratát. Lambertus volt akkoriban Maastricht püspöke, aki azt javasolta Hubertusznak, hogy menjen Rómába és kérje ki a pápa tanácsát. Amikor Hubertusz Rómába érkezett, I. Sergius pápa már értesült arról, hogy Lambertus püspök időközben gyilkos merénylet áldozata lett.

A pápa Hubertuszt, a vezekelni kész nemes ifjat hamarosan püspökké szentelte, és 700 körül kinevezte Lambertus utódjává. A feljegyzések szerint Hubertusznak sikerült a pogány kultuszt felszámolnia, és a kereszténységet az Ardennek vidékén tartósan elterjesztenie. Már halálakor – 728-ban – az „Ardennek apostolának” nevezték, és a nép körében szentnek számított. Földi maradványait csaknem 100 esztendővel később szállították át az általa alapított Andagium Apátságba, melyből napjainkra Saint-Hubert belga város lett.

A Hubertusz-kultusz csak évszázadokkal halála után kezdett kialakulni. A Hubertusz-legenda első képi ábrázolásai a XIV. században jelentek meg. St. Huber városban minden évben színpompás Hubertusz-ünnepséget tartanak.

A vadászok Hubertusz tisztelete azonban nem az Ardennekben, hanem német nyelvterületen terjedt el leginkább, s onnan jutott el hazánkba is.

A vadászok védőszentjéhez, Szent Hubertuszhoz és az ő ünnepéhez kapcsolódik iskolánk egyik legrégebbi diákhagyománya, a hubertusz-napi „Malacavató”. Ünnepi rendezvényünk alkalmával a vadgazdálkodási technikus kilencedik osztályba járó diákjaink avatási szertartáson esnek át.

A „Malacavató” eseményének gondolata 1988-ban merült fel először vadász-munkaközösségünk tagjaiban. Gyakran beszélgettünk arról, hogy milyen módon lehetne egymáshoz közelebb hozni az iskola újoncait, az egykori elsősöket – manapság úgy mondjuk – kilencedikeseket, és a végzős vadász tanulókat. Szerettük volna elérni, hogy a végzősök adják át tapasztalataikat a kezdőknek, akik még nem ismerik igazán választott szakmájukat, az iskolát, a kollégiumot, a szakon tanító tanárokat.

Reméltük, hogy olyan kapcsolat alakul majd ki a 12. osztályosok és a kilencedikesek között, amelyre a barátság és az egymás segítése lesz a jellemző, és nem az a rossz gyakorlat, amikor a felsősök kihasználják az iskola legfiatalabb diákjait. Akkoriban indult el a 4 éves vadász-vadtenyésztő szakközépiskolai képzés, ezért avatnak azóta is hagyománytiszteletből a 12-ik osztályosok, bár azóta már hat, később ötéves vadgazdálkodási technikus képzés folyik iskolánkban. A vadász tanulók közötti kapcsolatteremtés alapötlete egy régi szép, számomra különösen fontos és értékes selmecbányai, majd soproni egyetemi hagyományon alapszik, amelynek lényege, hogy az erdőmérnök negyedéves hallgatók, a „firmák” avatják fel az elsőéveseket, az ún. „balekokat”. Természetesen a hagyomány lényege ott is a segítő, baráti kapcsolatteremtés, és nem pusztán az ünnepélyes avatás. Az alapgondolatot mindnyájan elfogadtuk a munkaközösségben, és elkezdtük kidolgozni az avatási ceremónia részleteit, amelyek azóta sem változtak alapjaiban.

Csak időközben kiegészültek újabb és újabb ötletekkel. Az évek során előfordult, hogy vadász-vadtenyésztő szakmunkás diákokat avattunk, hosszú ideig vadász-vadtenyésztő szakközépiskolai tanulók vettek részt a szertartáson, s 1997 óta már az iskola legfiatalabb vadgazdálkodási technikus tanulói kapják meg avatólevelüket. A hubertusz-napi „Malacavató” helyszíne sokáig az autóbusz-fordulónál lévő „Kisiskola”, az ún. „Vadásziskola” emeleti, majd később földszinti nagyterme volt. A kényszerű költözés után pedig itt, a Kastély épülete mögötti területen tartjuk avatási ünnepségünket. A képzési formák és a helyszínek változtak ugyan, a rendezvény alapmozzanatai azonban továbbra is egyrészt az új, ifjú vadászok fogadalomtétele, valamint az első vadját sikeresen elejtő vadász felavatásának ceremóniájához kapcsolódik.

A történeti előzmények felelevenítése után most Hozzátok, kilencedikes tanulókhoz szólok, akik bizonyára már izgatottan várjátok az avatást. Mondandóm befejezése után közösen elmondjátok majd az avatási eskü szövegét.

Kérem, hogy ezt a szöveget őrizzétek meg a szívetekben, mert az abban leírtak betartása segít abban, hogy előbb az iskolai közösségnek, később pedig majd a szakmai közösségnek, a vadásztársadalomnak is értékes tagjává válhassatok!

Az eskü elhangzása után a narrátor egyenként fog szólítani benneteket, és következik majd az avatás. Először a „Szent Disznóhoz” kell lépnetek, ahol a patronáló tizenkettedikes „Kan” puskavesszővel, azaz avató pálcával rátok suhint, s eztán jön az újabb próba, amikor a kupából disznóvért kell innotok – persze ez esetben ugyanezt a szerepet betöltheti akár a higított málnaszörp is. Amennyiben ezzel is megbirkóztok, kiérdemlitek, hogy „Kanotoktól” megkapjátok az „Avatólevelet”, ami tanusítja, hogy a 2007. évi Hubertusz-nap szertartásán igazi vadásztanulóvá váltatok.

Kedves „Kanok” és „Malacok”! Amikor két évtizeddel ezelőtt sor került az első „Malacavatóra”, még csak reméltük, hogy ez a szép hagyomány kiállja az idők próbáját, és valóban erősíti majd a vadgazdálkodási szakképzésben részt vevő diákjaink identitás-tudatát, és kialakítja majd az évek során az egymást segítő baráti kapcsolatokat. Az avató „Kanokat” arra kérem, ne feledkezzetek meg vállalt kötelezettségeitekről, arról, hogy a feladatotok ezentúl a képletesen rátok bízott „Malacok” iskolai életútjának segítése! Az avatással a Ti felelősségetek is már más, mint korábban! A kilencedikes leendő „Malacoknak” pedig azt kívánom, hogy megértő, segítő barátot találjatok az avató „Kanok” személyében. Végül gondolataim zárásaként azt kívánom Mindnyájunknak, hogy még sok-sok éven át módunk lehessen részt venni a Hubertusz-nap kiemelkedő jelentőségű rendezvényén, a „Malacavatón”, s ezzel együtt még hosszú ideig országos bázisát jelenthessük a mindenkori vadgazdasági szakképzésnek!

Kedves „Malacok” és „Kanok”, kívánom, hogy szívesen és jóleső érzéssel emlékezzetek vissza a mai avatásra, és remélem, hogy hosszú távú barátságok szövődnek majd közöttetek a „hermanos” évek alatt! Az ünnepség zárásaként a kivonulás következik, előtte azonban a vadászat végét jelzik majd a vadászkürtös kvartett tagjai, akiknek közreműködését külön is köszönöm!

Büszkén említhetem, hogy Ők mindnyájan iskolánk egykori tanulói, „öreg remetekanok”. A kivonulás után a ceremóniát követően a „Kanok” és a „Malacok” közös vadászvacsorán vehetnek részt, amelyre szeretettel várjuk kedves megjelent vendégeinket, a tantestület tagjait, dolgozóinkat és a rendezvényt segítő diákokat is.

Köszönöm a jelenlétet, és találkozzunk ugyanitt, egy év múlva, a XXI. „Malacavatón”!

Takács Zoltán
szakmai igazgatóhelyettes