2016-17

Bejutott az országos döntőbe a Herman V-VI. korcsoportos leány labdarúgócsapata

2017. április 12-én került megrendezésre a Labdarúgás Városi Diákolimpia a leány V-VI. korcsoportban, amelyen az öt csapat közül magabiztosan három győzelemmel és egy döntetlennel az első helyen végeztünk.

A Városi Diákolimpiai győzelmünkkel továbbjutottunk a Megyei Diákolimpiára, amely erős szélben és hidegben a szentgotthárdi focipályán került megrendezésre.

A lányok kiválóan játszottak, egy győzelemmel és egy döntetlennel kijutottunk az országos döntőre, amit 20 csapat részvételével Szekszárdon rendeznek, 2017. május 12-13-14-én.

Szép volt lányok! Gratulálunk és további sok sikert kívánunk az országoson.

A győztes csapat névsora:

Kiürítési gyakorlat az Arena Savariában

Iskolánk 46 tanulója is része volt annak a 3700 fős diákseregnek, amely április 6-án a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság meghívására az Arena Savariában gyülekezett. A csarnok hamar megtelt a lelkes fiatalokkal, akiknek Kiss Péter tűzoltószázados és csapata tartott gyors felkészítést a katasztrófahelyzetek pánikmentes kezeléséről. Ezt követően Dr. Puskás Tivadar polgármester mondott rövid köszöntőt, Király Gábor is intézett pár szót a hallgatósághoz, majd Kelemen Zoltán színművész vezetésével versmondási rekordkísérletre került sor: 3700 ember egyszerre szavalta József Attila Tűz van! című versét. A rendezvény fő programjaként a Weöres Sándor Színház színészei és munkatársai alkotta labdarúgó-válogatott lépett pályára a Swietelsky-Haladás csapata ellen. Kollégiumunk lakója, Kiss Tamás két góllal járult hozzá a labdarúgók 3-1 arányú győzelméhez, pályára lépett Kiss Bence is.

A mérkőzés utolsó perceit robbanás hangja szakította félbe, majd füstfelhő árasztotta el az épületet. A tömeg az előre megbeszélt forgatókönyv alapján pánik nélkül és gyorsan elhagyta a csarnokot. Az Arena előtti téren gyülekező diákokat Lakatár Gábor tűzoltó-alezredes fogadta, a kiürítési gyakorlatot értékelte és a sikeres műveletet emlékéremmel jutalmazta.

Oldalak