2013-14

Pályázati felhívás

„…értelemből fakadó szeretettel kell közeledned mindnyájunk szülő anyjához, a természethez…”
(Herman Ottó)

Kedves Diákok!

Herman Ottó tudós, újságíró, politikus, az utolsó magyar polihisztor. A madarak atyjának is nevezték.
2014-ben emlékezünk Herman Ottó halálának 100., 2015-ben pedig születésének 180. évfordulójára.
A szombathelyi Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola programsorozattal tiszteleg névadója életműve előtt.

Ebből az alkalomból iskolánk pályázatot hirdet 2 korcsoport számára 3 kategóriában.

Teljes pályázati kiírás és jelentkezési lap letöltése >>>

XIV. Megyei Legügyesebb Kollégista Verseny - 2014. március 4.

XIV. alkalommal került megrendezésre a szombathelyi Herman Ottó Szakképző Iskolában a „Legügyesebb kollégista és kollégium” elnevezésű megyei verseny. 9 kollégium, mintegy 50 diákja küzdött az országos kollégistaverseny megyei válogatóján.

Tovább a teljes cikkhez >>>

Köszönjük a véradást!

Nagyon szépen köszönjük minden megjelent véradónak a közreműködését a március 5-i véradáson!

Hálából folytatódik az Alkonyat sorozat és leforgathatjuk végre a „Naplemente” című epizódot, amelyhez a szükséges kellékeket Ti szolgáltattátok! A szereplőválogatáshoz prezentált képeket >>> itt <<< nézhetitek meg.

Ifjúsági Vöröskereszt Vámpír-szekciója

Oldalak